Tárgyalkotás képzőművészekkel - Reflexió3

Egy olyan korban, amikor mindent szabad, és egyre kevesebbet lehet, kiemelten fontos saját elméleti alapállásunk kialakítása: a problémafeltárás, majd a problémával kapcsolatban adott alkotói válasz. A Kortárs reflexiók kurzus központjában a reflektív alkotói gondolkodás áll. A reflexió jelentése valaminek a visszatükröződése, mely a mi esetünkben egy adott helyzet értelmezése kapcsán a megismerésre irányuló dialógusra utal. A félév célja kisléptékű installációk, tárgyak, részletmakettek készítésével a koncepcióalkotás fejlesztése. Annak érdekében, hogy a féléves munka koncentrált legyen, a kurzus tematikáját így a reflexió, a dialógus kiindulópontját három fő pillér határozza meg. Az első a meghívott művészek nyújtotta inspiráció, a második a választott anyag, a harmadik a hely, mint kulturális környezet, ami a kurzust választók aktuális félévének fő tervezési tárgyának helyszíne

Vendégeink lesznek Boros Miklós János szobrász, Boros Mátyás képzőművész, Koós Gábor grafikus, Kristóf Krisztián vasrajzoló, Németh Marcell szobrász. 

A választott anyag a beton és az acél, amely amellett, hogy összeköti a meghívott művészeket, a Kraft műhely tematikus anyagismereti gyakorlatainak következő fejezete.

A tervezési helyszín, A féléves munka origója a kurzust választó hallgatók tavaszi félévének tervezési tárgya. val azonos. A kurzus célja e tantárgyhoz kapcsolódóan a reflektív gondolkodás fejlesztése. A félév során módszerünk a tárgyalkotás, a makettezés. A féléves munkához választott anyaggal történő ismerkedést egy kisfeladat segíti. 

A féléves munka zárásaként létrejövő tárgy alkotás lehet a tervezési helyszín egy kiemelt aspektusának megismerését illusztráló, vagy a tervezési koncepciót bemutató, vagy egy általános, de aktuális társadalmi, kulturális jelenségre reflektáló háromdimenziós fizikai alkotás, de éppúgy lehet egy, a technikai megoldásokat középpontba helyező részletmodell, vagy szerkezeti részlet. Az alkotások féléves munkák a féléves tervektől független, önálló tárgyakként kerülnek kiállításra a félév végi kipakoláson.

Tárgyfelelős: Nagy Márton DLA
Oktatók: Nagy Márton DLA, Falvai Balázs DLA, Török Dávid DLA, Nedeczky Zsolt

Időpont: kedd 15:15-17:15

Kreditérték: 3 kredit 

Műhely: Kraft

Neptun-kód: BMEEPLAQ703
Teams-kód: 03h0h3c

kép: Koós Gábor - 20-Year old forest



No comments:

Post a Comment